Az ijászat története

Az íjászat története Szőllősy Gábor , Üzümbég, tollából. A történelem során már az ókori Mezopotámia harci kocsit használó népeinek hadakozásában is szerepet kapott az összetett reflex íj. A lovas nomád népek megjelenésével ez az íjtípus fokozott jelentőségre tett szert. A szaru–, juharfa– és ínrétegből álló rugalmas íjkarok lehetővé tették, hogy megfelelő erejű, de rövid, lóháton is használható íjakat készítsenek. A szkíták voltak az elsők az íjfeszítő népek sorában, akik hatalmas birodalmat hoztak létre Eurázsiában. Íjaik igen rövid (ajzott fesztávja kb. 80 cm), végig rugalmas reflexíjak voltak, amelyekhez rövid (50–55 cm) nyilakat használtak.
A hunok íja a merevszarvú összetett reflexíjak csoportjába sorolható aszimmetrikus íj volt. Az íj alsó
karját és alsó szarvát a felsőnél rövidebbre készítették és az alsó szarv erősebb felhajlásával is csökkentették az íj alsó felének fesztávolságát. Az aszimmetrikus íjak mechanikai értékelésével még adós a kutatás, az azonban biztos, hogy az íj alsó felének rövidítésével a lóhátról való nyilazást könnyítették meg. A hun íjaknál alkalmaztak először csont merevítő-lemezeket a markolaton és a merev szarvakon. Ennek az íjkészítési eljárásnak köszönhetjük, hogy a teljes fegyverzetben eltemetett hun, avar, bolgár, kazár és magyar harcosokíjának méreteiről és formájáról a régészeti feltárások nyomán képet alkothatunk.

Az avarok íja a hun és a bolgár íjjal mutat közeli rokonságot. Ezeknek az íjaknak a rugalmas karjai ajzatlanul nagyjából egyenes formát mutatnak. Az íj visszahajlását („reflexét”) csak a merev szarvak felhajlása adja. A markolatnak mindig három oldalára ragasztottak csontlapot, és minden esetben csontlapokkal látták el a merev szarvakat is.
A magyarok és kazárok íja egy másik rokonsági körbe tartozik. Ezeknek az íjaknak nem csak a merev szarvai de a rugalmas karjai is visszahajlanak, így az íj ajzatlan állapotban „C” alakot mutat. A markolaton csak két csontlapot találunk és a merev szarvakról gyakran hiányzik a csont borítás. A honfoglaló magyarokról általánosan elterjedt tévhit, hogy íjaik 500–600 méterre hordtak és ez alapozta volna meg a kalandozó hadjáratokban elért sikereket. FÁBIÁN eredeti alapanyagokból, korabeli módszerekkel készített íjrekonstrukcióival végzett kísérleteiben egy 68.3 font (31 kp) erejű
íjával 20.55 g tömegű nyíllal 9 lövés átlagaként 175 métert ért el, a legtávolabbi lövés 186 méter volt. Egy másik, 70.5 font (32 kp) erejű íjból 25 g tömegű nyíllal 130 métert lőtt. A kísérletek alapján a magyar íjak legnagyobb lőtávolságát kb. 200 méterre becsülhetjük, vagyis a kalandozó magyarok íja a jobb Nyugat–európai íjakkal azonos teljesítményre volt képes. Fölényét nem a nagyobb relatív teljesítőképessége adta, hanem az, hogy vágtató lóról is lehetett használni. Kalandozó őseink hadi sikereiket főként szervezettségüknek köszönhették és annak, hogy tökéletes, de legalábbis az ellenfélénél tökéletesebb összhangba tudták hozni a hadviselés egyes elemeit: a
fegyverzetet, a stratégiát, a taktikát és a logisztikát.
A középkori Európa méltán leghíresebb íjászai az angolok voltak. Az angol íjászat mai ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult Robin Hood történetének számtalan feldolgozása könyvekben és filmeken. Az azíjtípus, amit Robin Hood is használt, az egyszerű botíjak csoportjába tartozik. A legjobb minőségűek anyaga tiszafa (Taxus baccata) volt, de faragtak íjakat kőrisből (Fraxinus sp.), mogyoróból (Corillus sp.) és szilfából (Ulmus sp.) is. Ez utóbbiak valamivel kisebb kezdősebességgel lőtték ki az azonos tömegű nyilat, ebből következően lőtávolságuk is kevesebb volt. Az 1545 körül elsűlyedt Mary Rose nevű hajón talált egyik tiszafa íj másolatával (az íj hossza: 79" /= 200.7 cm/, ereje 39"–en /91.4 cm/ = 72 # /= 32.7 kp/) végzett kísérletek szerint azíjhoz tartozó 3 unciás (= 85 g) nyíllal a lőtávolság 115 yard (= 105.2 m). KING és POPE eredményeinek figyelembevételével a százéves háborúban is alkalmazott íjász "zárótűz" maximális lőtávolsága 200 yardra (= 183 m) becsülhető, „egy yarddal se több”.

A tökéletes hatáshoz, azaz minden nyíl célba találásához 150 yarddal (= 137 m) számolhatunk. Az íjászok zárótűzének eredményesebbé tétele végett Angliában a XVII. sz. előtt a király előírta a katonáknak, hogy gyakorlásképpen lőjenek földre fektetett, távoli célokra. A távolság 6–15 score = 120–300 yard (= 110–274 m) között változott. Minden íjász a legrövidebb távról kezdett. Aki eltalálta a célt, az egy score–ral távolabbról folytatta a versenyt. Az az íjász lett a győztes, aki a legnagyobb távolságra jutott el. E „clout lövészetnek” nevezett verseny célja tehát nem csak a minél nagyobb lőtávolság elérése volt, hanem annak gyakorlása is, hogy a kilőtt nyíl pont ott csapódjon be, ahol a rohamozó ellenség éppen az adott pillanatban tartózkodik.

A XVII–XVIII. században az oszmán–török íjászok fantasztikus távlövési rekordjait jegyezte fel
a történetírás. Sir Robert Anislie, brit követ egykorú feljegyzéséből ismerjük III. Szelim szultán 1798–ban elért 972 yardos (888,8 m) rekordját. Isztambulban, az Ok Meydanin (nyíl–téren) leásott kő emlékoszlopok által megörökített janicsár távlövési rekordok is 400 méter körüliek. 400 méter fölötti eredményeket a XX. század elején európai sportembereknek is sikerült elérniük török íjakkal és nyilakkal. E hihetetlennek tűnő eredmények titka a különleges, kifejezetten távlövésre kifejlesztett íjakban, nyilakban és segédeszközökben rejlik. A török íjak a sztyeppei nomád íjakhoz hasonló felépítésű összetett reflexíjak voltak, erejük azonban . az átlagos hadi íjakénak majdnem kétszerese, mintegy 100–120 font volt. Ráadásul igen könnyű, 12–15 gramm tömegű nyilakat használtak hozzájuk, amelyek középen megvastagodó, szivar alakúak voltak. Összességében elmondhatjuk, hogy az oszmán–törökök már a XVIII. században kitaláltak mindent, amivel a lőtávolság fokozható. E módszerek közül sokat a XX. századi modern íjászatban újra felfedeztek. Az oszmán–török távlövési rekordokat a mai élsportban elért rekordteljesítmények történelmi előképének tekinthetjük. Az íjász célja egy jól meghatározható, pontosan mérhető eredmény elérése volt. A versenyek kifejezetten erre a célra kialakított pályán zajlottak, a felszerelés fejlesztésének célja kizárólag a minél jobb eredmény biztosítása volt. A legjobb eredményt elérő janicsárokat előléptetéssel, magasabb zsolddal jutalmazták. Az íjászat ilyen öncélúvá válása azt is jelzi, hogy az íj ekkorra már gyakorlatilag elvesztette hadi jelentőségét. Az íj sporteszközként a XVIII. század végén Angliában éledt újjá. Az Ijászat 1908 óta olimpiai sportág. Természetesen a műszaki fejlődés az életnek ezt a területét sem hagyta érintetlenül. Legkorábban az ideg anyaga változott meg. Az állati inat, juhbelet, lenfonalat felváltotta a műszál. Ezt követte a nyílvesszők átalakulása. A fa nyílvesszők nem tűntek el teljesen, de mára a vadászatból is nagyrészt kiszorultak, átadva helyüket az alumíniumból,
illetve üvegszálas vagy szénszálas műanyagból készült nyílvesszőknek. A pulykatollat is többnyire műanyag tollak váltották fel. Érdekes jelenség, hogy míg az íjak anyagát tekintve a gyártók szinte
folyamatosan követték a műszaki fejlődés eredményeit, addig az íjak felépítését, mechanikai működését illetően meglehetősen későn jelentek meg az újítások. A sportíjászat kialakulásának idején még tömegesen használtak saját kezűleg, de legalább is kézzel faragott tiszafa, hickory, vagy kőrisfa botíjakat. Késfőbb a céllövő íjászatban ugyanezen anyagok felhasználásával de már ipari módszerekkel előállított egyszerű, végig rugalmas reflexíjak váltak uralkodóvá. Ezek mellett acél- vagy alumínium csőből hajlított reflexíjakat is használtak. A távlövészetben ezzel párhuzamosan többféle fából rétegelt, összetett merev szarvú reflexíjakkal lőttek, amelyek formája erősen enlékeztet a XV-XVIII. századi krimi tatár és perzsa íjakra. A céllövő íjászatban és az íjas vadászatban a végig rugalmas reflexíjak teljesen általánossá váltak, mindössze annyi változáson mentek keresztül, hogy- a műanyagok felhasználásával műanyag-fa műanyag réteges szerkezetű összetett íjakat és csak üvegszálas máanyagbő1 készült egyszerű íjakat is gyártottak.

Azíjak fejlődésében működési szempontból forradalmi változás csak az 1970-os években következett be a csigaáttételek megjelenésével.

dr. Szőllősy Gábor